Társadalmi felelősségvállalásunk
ITware kiemelten fontosnak tartja, hogy támogassa és gondozza a fiatal tehetségeket és eljuttassa az informatika világát azok számára is, akiknek máskülönben elérhetetlen lenne. Nekik már segítettünk:
- Látó-tér Alapítvány
- Rex Kutyaotthon
- Oktatási intézmények a COVID alatt

Látó-Tér Alapítvány
A Látó-Tér Alapítvány kiemelten közhasznú szervezet, mely többségében rehabilitációs jellegű programmal és szolgáltatással segíti a látássérült embereket az informatika, a sport és a művelődés terén. Mivel hisszük, hogy a számítástechnikai ismeretek elsajátítása és az internet adta lehetőségek megismerése ma már nem lehet kiváltság, hosszú ideje támogatjuk a szervezetet.
- Ebben az évben zenei hangszerekkel támogattuk az alapítvány működését, melyet terápiás foglalkozás során alkalmaznak a gyerekeknél
- Lelkes kollégáinkkal közösen kifestettük a vak óvoda kollégiumainak közös termeit



Rex Kutyaotthon
FLEETware járműkövető szolgáltatást ajándékoztunk a Rex Kutyaotthon részére, teljesen díjtalanul. Ezzel szerettük volna támogatni és segíteni az alapítvány dolgozóinak fáradalmas és önzetlen munkáját.
Dr. Koleszár István az alapítvány igazgatója boldogan fogadta el a felajánlásunkat. A nyomkövető eszközöket 2015 január legelején be is szereltettük a Rex Kutyaotthon alapítvány állatmentő autóiba.
„Az állatok függnek tőlünk és számítanak ránk. Ne hagyjuk őket cserben.”

Iskolák segítése
A vírus járvány számos nehézséget okozott az oktatásban, hiszen az iskolák nem voltak felkészülve a teljes digitális átállásra.
- Az egyik ilyen iskola a 22.kerületi Budai Nagy Antal gimnázium, ahol a szerverünk segítségével még egy informatikai teremben tud oktatás folyni.
- A galgagyörki Gárdonyi Géza általános iskolában a tanárok munkáját segíthettük. Eddig minden iskolai anyagot emaibel küldtek egymásnak a pedagógusok, viszont szerverünk segítségével létrehoztak egy közös tárhelyet amit mindenki akár otthonról is elér gyorsan és kényelmesen.
- A szentendrei Móricz István középiskolában nehézséget okozott két informatika órát egyszerre tartani órát, mert a rendszer akadozott. Szerverünk segítségével ez a probléma kiküszöbülhető.


